ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

az M5 Autópálya üzemeltetésével összefüggő adatkezelések tárgyában

Az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. a Magyar Állammal létrejött koncessziós szerződés alapján biztosítja az M5-ös autópálya Budapest és Röszke közötti szakaszán az autópálya magas színvonalú működtetését és karbantartását az autópálya üzemeltetését ellátó A-WAY Autópálya Üzemeltető és Fenntartó Zrt. közreműködésével annak érdekében, hogy Ön az év minden napján zavartalanul közlekedhessen az autópályán.

Az autópálya működtetésével összefüggésben előfordulhatnak olyan tevékenységek, amelyek az Ön személyes adatainak kezelését igényelhetik.

Az alábbi adatvédelmi tájékoztatóban − összhangban az Európai Unió új Általános Adatvédelmi Rendeletével[1] (a továbbiakban: „GDPR”) – szeretnénk részletesen tájékoztatni Önt, az M5 autópálya igénybevételével és működtetésével összefüggésben megvalósuló adatkezeléseink valamennyi lényeges körülményéről, és az ezzel kapcsolatosan Önt megillető jogokról és jogorvoslati lehetőségekről.

Tartalom

1. Ki kezeli az Ön személyes adatait?

2. Milyen személyes adatait, mely célokból kezelhetjük az M5 autópálya üzemeltetésével összefüggésben?2.1 Közúti kamerarendszer üzemeltetésével összefüggő adatkezelések.

2.2 Tengelysúlymérő állomás üzemeltetésével összefüggő adatkezelések.

2.3 Az Adatkezelők kirendeltségein működtetett vagyonvédelmi célú kamerarendszer

2.4. SOS telefonok hívásrögzítése útján megvalósuló adatkezelések.

2.5. Panaszkezelés céljából történő adatkezelések.

2.6. Pályaszakaszon történt eseményekkel kapcsolatos adatkezelések.

2.7. URH rádióbeszélgetések rögzítésével kapcsolatos adatkezelések.

2.8. A diszpécserközpontokba befutó telefonhívások hangrögzítésével összefüggő adatkezelések.

2.9. Közútkezelői hozzájárulások.

2.10. Forgalomszámlálással összefüggő adatkezelések

3. Milyen jogok illetik meg Önt az adatkezeléssel kapcsolatban?.

4. Milyen adatbiztonsági intézkedéseket teszünk adatai védelmében?.

5. Jelen szabályzat módosítása.

6. További (az autópálya üzemeltetésével nem összefüggő) adatkezelések.

7. Szabályzat dátuma.

 

1.     Ki kezeli az Ön személyes adatait?

Az alábbiakban ismertetett autópálya-üzemeltetéshez kapcsolódó adatkezelések során az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. az autópálya üzemeltetési feladatainak ellátására létrehozott A-WAY Zrt. társasággal közösen kezeli az Ön adatait.

Mindkét társaság a STRABAG Konszerncsoporthoz tartozik, és kifejezetten az M5 autópálya megépítésével és üzemeltetésével összefüggésben kerültek megalapításra. Az AKA Zrt. rendelkezik az autópálya működtetésére vonatkozó koncessziós jogokkal, az A-WAY Zrt. pedig az autópálya operatív üzemeltetését végzi. Amennyiben a jelen tájékoztató eltérően nem rendelkezik, az adatkezelők az alábbiakban ismertetett adatkezelések vonatkozásában közös adatkezelőknek minősülnek, azaz közösen határozzák meg az adatkezelések célját és eszközeit.

A közös adatkezelők elérhetőségei: 

AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt.

székhely: 1023 Budapest, Lajos u. 26.

telefonszám: +36 (1) 326 0555

e-mail: akazrt@aka.hu

A-WAY Autópálya Üzemeltető és Fenntartó Zrt.

székhely: 2367 Újhartyán, Újlengyeli út 3.

telefonszám: (06 29) 372 951

e-mail: info@m5autopalya.hu


A minél teljesebb körű adatvédelmi tájékoztatás és felvilágosítás biztosításával, illetve az Önt megillető jogok gyakorlásának biztosításával a közös adatkezelők megbízták a STRABAG Konszerncsoport adatvédelmi kérdésekre specializált tagját, a CML Construction Services Zrt-t, így adatvédelmi kérdésekkel, felvilágosítással, illetve az Önt megillető érintetti jogok gyakorlásával kapcsolatban a fenti közös adatkezelőkön túl bizalommal fordulhat az alábbi társvállalatunkhoz:

CML Construction Services Zrt.
székhely: 1117 Budapest, Gábor Dénes utca 2. (Infopark D épület).
telefonszám: +36 1 358-5306
e-mail: data-protection-hu@strabag.com

 

2.     Milyen személyes adatait, mely célokból kezelhetjük az M5 autópálya üzemeltetésével összefüggésben?

Az alábbiakban bemutatjuk az Ön autópályán történő közlekedésével, illetve az autópályával kapcsolatos megkeresései kapcsán kezelt személyes adataival összefüggő adatkezeléseinket.

A GDPR alapján személyes adatnak minősül „az azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható”. (GDPR 4. cikk 1. pontja szerinti definíció alapján).

 

2.1 Közúti kamerarendszer üzemeltetésével összefüggő adatkezelések

 

Az Adatkezelők az M5 autópálya 17+400 és 173+895 kilométerszelvénye között az alábbi helyszíneken szereltek fel kamerákat: Gyál-M0 csomópont, Ócsa csomópont, Inárcs csomópont és pihenő,  Újhartyán csomópont, Örkény csomópont, Örkény pihenő, Lajosmizse csomópont és pihenő, Kecskemét Észak csomópont, Hetényegyháza pihenő, Kecskemét  Észak Elkerülő, Kecskemét Nyugat csomópont, Kecskemét Dél pihenő és csomópont, Kiskunfélegyháza Észak csomópont, Kiskunfélegyháza Dél csomópont, Petőfiszállás pihenő, Csengele pihenő, Kistelek csomópont, Balástya csomópont, Szatymaz  pihenő, Szeged Észak csomópont, Szeged Nyugat csomópont, Szeged Dél csomópont és pihenő, Röszke csomópont és pihenő.

A kamerás megfigyeléssel érintettek potenciális köre:

Az M5 autópálya fenti pontjain áthaladó azon személyek, akik az autópálya területén felszerelt rögzített kamerák látószögébe kerülnek.

  • Adatkezelés célja:

Az M5 autópályán a közlekedésbiztonság és közbiztonság javítása, az utazóközönség életét, testi épségét és vagyontárgyait veszélyeztető helyzetek kiszűrése, az autópálya alkotórészei és tartozékai vagyoni védelmének biztosítása, a közúti forgalom megfigyelése (különösen torlódás, ellentétes irányba haladó jármű, leállósávon történő megállás kiszűrése), statisztikai célú adatgyűjtés (elsősorban forgalomszámlálás, elemzés céljából), hatósági adatkérések és megkeresések teljesítése.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, amely alapján az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatának végrehajtásához szükséges.

  • Kezelt adatok köre:

A kamerák látószögében elhaladó járművek/személyek képe, illetve az abból levonható következtetések (pl. jármű színe, típusa, a felvételen rögzített cselekmény stb.).

  • Az adatkezelés egyéb speciális jellemzői:

A kamerák felvételei alacsony felbontásuknál fogva (a felvételeket a kamerák a fókuszponttól mért 80 méteres távolságban 1.3 megapixeles VGA felbontásban rögzítik) nem alkalmasak az érintettek közvetlen azonosítására. Bár a felvételek alapján megállapítható lehet a gépjármű színe és márkája (esetleg típusa is), azonban a képeken nem szerepel olyan személyes adat (így például rendszám, arckép), amelyen keresztül az érintett közvetlen azonosíthatósága fennállna.

Az Adatkezelők ennek megfelelően sem különleges, sem bűnügyi személyes adatot nem kezelnek, ilyen adatokhoz nem jutnak hozzá és ilyen adathoz való hozzáférést nem kezdeményeznek. Továbbá az Adatkezelők nem rendelkeznek hozzáféréssel, olyan adatbázisokhoz, amelyek a felvételen szereplő személyek, járművek azonosítását biztosítani tudná. A felvételek kezelése a GDPR 11. cikke szerinti azonosítást nem igénylő adatkezelésnek minősül.

A kamerák továbbá nem minősülnek

  • a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 45. § (5) bekezdése szerinti útdíjhasználati jogosultság ellenőrzésére vonatkozó elektronikus ellenőrző rendszernek (UD rendszer), ezzel összhangban az Adatkezelők útdíjhasználattal összefüggő adatkezelést nem végeznek,
  • olyan elektronikus megfigyelő rendszernek, amelynek a felvételei a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 33/D. §-a szerint a kormány által kijelölt központi tárhelyszolgáltató által biztosított tárhelyen kerülnének rögzítésre,
  • a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rend. és a 18/2008. (IV. 30.) GKM rend. szerinti elektronikus ellenőrző rendszernek; ennek megfelelően a felvételek nem kerülnek felhasználásra közigazgatási bírsággal is sújtható közlekedési szabályszegésekkel összefüggésben.
  • Adattovábbítás címzettjei:

A felvételekhez főszabály szerint csak a forgalomfigyeléssel munkaköri feladatkörüknél fogva érintett diszpécserek férnek hozzá és a felvételek nem kerülnek továbbításra egyéb harmadik személyek részére, kivéve,

  • a kamerarendszer technikai karbantartása keretében kifejezetten az e feladatok elvégzése céljából meghatalmazott adatfeldolgozó részére, ha a felvételek kezelése a technikai javítási, karbantartási feladatok elvégzéséhez szükségesek,
  • statisztikai adatgyűjtés céljából, amennyiben a statisztikai adatgyűjtés az Adatkezelők eljárási szabályzata alapján engedélyezésre került, vagy
  • az érintett jogának vagy jogos érdekének biztosítása céljából, az érintett kérésére vagy hivatalból az eljárásra jogosult hatóság adatkérésre vonatkozó megkeresése útján.
  • Adatkezelés időtartama:

Az adatminimalizálás elvére figyelemmel a felvételeket az adatkezelés célja szerinti legszükségesebb időtartamig kezelik, amely főszabály szerint a felvétel készítéstől számított 72 óra. Ezt követően felhasználásra vonatkozó megkeresés hiányában a felvételek automatikusan törlésre kerülnek.

  • Amennyiben a felvétel az Ön jogát vagy jogos érdekét érinti, a felvétel készítésétől számított 72 órán belül kérheti a felvétel zárolását és az illetékes hatóság megkeresése útján annak hatósági eljárás keretében történő felhasználását. A fenti határidők elmulasztása esetén a felvételek automatikusan törlésre kerülnek.
  • Amennyiben Ön a GDPR által biztosított jogaival szeretne élni, tájékoztatjuk, hogy a felvételek alacsony felbontása miatt, a felvételeken szereplő személyek egyértelmű azonosítása nem lehetséges. Az adatkezelés a GDPR 11. cikke szerinti azonosítást nem igénylő adatkezelésnek minősül. Ennek következtében az érintettek a GDPR 15. – 20. cikk szerinti jogaikat csak abban az esetben gyakorolhatják, ha az azonosításukat lehetővé tevő kiegészítő információt nyújtanak az Adatkezelők részére.
  • Statisztikai célú adatgyűjtés esetén a képfelvételeket, az adatgyűjtéshez szükséges (előírt) időtartamban lehetséges rögzíteni, gyűjteni és elemzés céljából felhasználni azzal, hogy az elemzést lehetőség szerint a felvételek keletkezésével egyidejűleg, folyamatosan kell végezni, és annak lezárultát követően, de legkésőbb a felvétel készítésének időpontjától számított 6 hónap elteltével a rögzített felvételeket törölni, illetve megsemmisíteni szükséges.

 

2.2 Tengelysúlymérő állomás üzemeltetésével összefüggő adatkezelések

  1. február 1-je óta telepített tengelysúlymérő állomás működik Budapest irányában, az M5-ös autópálya bal pályájának 71+500 kilométerszelvényében, Lajosmizse határában.
  • Az adatkezeléssel érintettek potenciális köre:

Az M5 autópályán közlekedő azon nehézgépjármű vezetője, illetve a nehézgépjármű tulajdonosa/üzembentartója (amennyiben természetes személy), amely nehézgépjármű túlsúlyos tengelyterhelése került megállapításra a mérlegelés eredményeképpen.

  • Adatkezelés célja:

Az Adatkezelők a közútkezelői feladataikkal összefüggésben tengelysúlymérő állomást működtetnek az alábbi célokból:

  1. A közlekedés biztonságának javítása

A túlterhelt járművek fokozott baleseti kockázatot hordoznak, többek között a megnövekedett fékút és a rosszabb irányíthatóság miatt. Ezek a járművek nagyobb valószínűséggel okoznak balesetet, és a balesetek is sokkal nagyobb arányban járhatnak súlyos személyi sérüléssel vagy végződhetnek halálesettel. A túlterhelten közlekedő tehergépjárművek visszaszorításával ezeknek a baleseteknek jó része elkerülhető vagy enyhébb kimenetelű lehet.

  1. Az úthálózat állapotának védelme

A túlterhelt járművek jelentősen felgyorsítják a közutak amortizációját. Egy szabályosan közlekedő 40 tonnás járműszerelvény által okozott útrongálás több ezer személygépkocsi okozta burkolatállapot-romlás mértékével egyenlő, egy túlterhelt jármű ennek többszörösét okozza.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, amely alapján az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatának végrehajtásához szükséges. A tengelysúlymérő állomás üzemeltetésére vonatkozó felhatalmazást a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet biztosítja az Adatkezelők, mint közútkezelők részére.

  • Kezelt adatok köre:

A tengelysúlymérésre kisorolt járműről készített kamerafelvétel, amely rögzíti a nehézgépjármű profilképét és rendszámát.

Túlsúlyos gépjármű esetén a mérlegelésről készített jegyzőkönyv adatai: a mérlegelt gépjármű adatai (a gépjármű/vontató és vontatmány rendszáma, honossága, gyártmánya, típusa, saját tömege); a tulajdonos/üzembentartó adatai (neve, címe, telefonszáma, fax száma, honossága); a gépjármű vezetőjének adatai (neve, címe, igazolvány/útlevél száma, állampolgársága); a szállítmányra vonatkozó adatok (megnevezése, tömege, menetokmány száma); a mérlegelés eredménye.

  • Adattovábbítás címzettjei:

A kezelt adatokhoz főszabály szerint csak az Adatkezelők munkaköri feladatkörüknél fogva érintett ellenőrei férnek hozzá és a felvételek nem kerülnek továbbításra egyéb harmadik személyek részére, kivéve,

  • ha az ellenőrzés során megállapításra kerül, hogy a jármű túlsúlyos, illetve túlméretes hozzájárulás nélkül vagy a hozzájárulásban foglalt feltételektől eltérően közlekedik, ekkor az ellenőrzés során készült jegyzőkönyvet és felvételeket az ellenőrzést követően közvetlen rendszerkapcsolaton keresztül megküldik az Adatkezelők a közlekedési hatóság részére bírság kiszabása céljából.
  • a kamerarendszer technikai karbantartása keretében kifejezetten az e feladatok elvégzése céljából meghatalmazott adatfeldolgozó részére, ha a felvételek kezelése a technikai javítási, karbantartási feladatok elvégzéséhez szükségesek,
  • statisztikai adatgyűjtés céljából, amennyiben a statisztikai adatgyűjtés az Adatkezelők eljárási szabályzata alapján engedélyezésre került, vagy
  • az érintett jogának vagy jogos érdekének biztosítása céljából, az érintett kérésére vagy hivatalból az eljárásra jogosult hatóság adatkérésre vonatkozó megkeresése útján.
  • Adatkezelés időtartama:

A túlsúlyos gépjárművek esetén a mérlegelésről készült felvételek és jegyzőkönyv az általános 5 éves elévülési ideig kerülnek megőrzésre.

 

2.3 Az Adatkezelők kirendeltségein működtetett vagyonvédelmi célú kamerarendszer

Az Adatkezelők közül az AKA Zrt. a 1023 Budapest, Lajos u. 26. szám alatti székhelyén, az A-WAY Zrt. pedig az általa működtetett üzemmérnökségeken (2367 Újhartyán, Újlengyeli út 3., 6100 Kiskunfélegyháza, Autópályamérnökség M5-ös út 108. km, 6764 Balástya, külterület hrsz. 0313/76. sz.) vagyonvédelmi célú kamerarendszert működtetnek. Az egyes kamerarendszerek vonatkozásában az AKA Zrt. és az A-WAY Zrt. önálló adatkezelőnek minősülnek. A kamerarendszerek útján megvalósuló adatkezelésekről a fenti helyszíneken elérhető részletes kameraszabályzatban, illetve a helyszíneken elhelyezett rövidített kamerás megfigyelésre vonatkozó figyelemfelhívó jelzéseken találnak további információkat.

  • A kamerás megfigyeléssel érintettek potenciális köre:

A kamerás megfigyeléssel érintett területre belépő személyek.

  • Adatkezelés célja:

Az adatkezelés az emberi élet, testi épség, személyi szabadság védelme, valamint a vagyonvédelem biztosítása, a jogsértések észlelése, az elkövető tettenérése, a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve a jogsértő cselekmények utólagos bizonyíthatósága érdekében történik.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja, amely alapján az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges. Az adatkezelők adatvédelmi hatásvizsgálat keretében elvégezték a szükséges érdekmérlegelési tesztet, amely során megállapították, hogy az alábbiakban részletezett célokból történő adatkezeléshez jogos érdekük fűződik, és ezzel egyidejűleg nem sérülnek aránytalanul az érintettek érdekei vagy jogai és szabadságai.

  • Kezelt adatok köre:

A kamerás megfigyeléssel érintett területre belépő személyek képmása és mozgása.

  • Adattovábbítás címzettjei:

A felvételek megtekintésére csak szűk személyi kör rendelkezik jogosultsággal:

  • kizárólag az adatkezelő szervezetén belül döntéshozatali jogkörrel rendelkező munkavállalók és egyéb foglalkoztatottak, illetve
  • a rendszer karbantartását végző és az adatkezelővel szerződéses viszonyban álló adatfeldolgozó társaság (Hesse Kft., székhelye: 6000 Kecskemét Tél u 13.),

mindkét esetben abban a mértékben és olyan módon, amennyire és ahogyan ez feladataik teljesítéséhez és jogaik gyakorlásához feltétlenül szükséges.

Az adatkezelők a megfigyelőrendszer által rögzített adatokat bírósági, hatósági, vagy más jogosult személy általi megkeresés esetén, jogszabályban meghatározott követelmények betartásával jogosultak ezen szervek vagy személyek részére továbbítani. Egyéb esetben az adatkezelők az adatokat harmadik személyek részére nem továbbítják.

  • Adatkezelés időtartama:

Amennyiben a rögzített felvételeket nem használják fel, úgy a felvételek 30 munkanapot követően automatikusan törlődnek. Felhasználásnak az minősül, ha a rögzített felvételt bírósági vagy más hatósági eljárásban vagy annak előkészítése során bizonyítékként felhasználják.

 

2.4. SOS telefonok hívásrögzítése útján megvalósuló adatkezelések

Az autópálya nyomvonala mentén SOS telefonok kerültek kiépítésre, annak érdekében, hogy az autópályán bajba került, balesetet szenvedett, műszaki hibával küzdő személyek segítséget tudjanak kérni. A készülékről kezdeményezett hívások az Adatkezelők diszpécserközpontjába futnak be, ahol a veszély jellegétől függően további intézkedésekről gondoskodnak.

  • Az adatkezeléssel érintettek potenciális köre:

Az autópálya mentén elhelyezett SOS telefonkészüléket használó személyek.

  • Adatkezelés célja:

A beérkező hívások rögzítésre kerülnek abból a célból, hogy a telefonbeszélgetés során elhangzó információkat az események utólagos rekonstruálhatósága érdekében szükség esetén visszahallgassák és ezáltal is támogassák a vészhelyzetben történő hatékony reagálást.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, amely alapján az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatának végrehajtásához szükséges, illetve bizonyos esetekben (pl. balesetek, személyi sérülések bejelentésénél) a GDPR 6. cikk (1) bekezdés d) pontja, miszerint az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges.

  • Kezelt adatok köre:

Telefonbeszélgetés hangfelvétele, amely keretében rögzítésre kerülhet a bejelentő neve, telefonszáma, aktuális tartózkodási helye, a veszélyhelyzet körülményeire vonatkozó további információk. Az autópálya üzemeltetése szempontjából jelentőséggel bíró hívások tartalma tömören összefoglalva írásban is rögzítésre kerül a Diszpécser naplóba.

  • Adattovábbítás címzettjei:

A felvételekhez a diszpécserközpont munkaköri feladatkörénél fogva érintett diszpécserei férnek hozzá és a felvételek során elhangzott információkat a bejelentett veszélyhelyzettől függően jellemzően az alábbi harmadik személyek részére továbbíthatják:

  • rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat, segélyhívó központ, gépjármű segélyszolgálat (MAK), Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, polgári védelem, gáz-, víz- és villamos közműszolgáltatók, Adatkezelők autópálya üzemfenntartó központjai (Újhartyán, Kiskunfélegyháza, Balástya), OMSZ, UTINFORM, útellenőrök.
  • Adatkezelés időtartama:

A hangfelvételek a rögzítéstől számított 6 hónapig kerülnek tárolásra, ezt követően automatikusan törlésre kerülnek. A segélyhívás alapján a Diszpécser naplóba felvett, a veszélyhelyzetre és az intézkedésre vonatkozó tömör leírás az általános 5 éves elévülési ideig kerül megőrzésre.

 

2.5. Panaszkezelés céljából történő adatkezelések

  • Az adatkezelés célja:

Az autópálya üzemeltetésével összefüggő panaszbejelentések kivizsgálása, intézése, dokumentálása és a beküldővel történő kapcsolattartás érdekében történő adatkezelés. Panaszbejelentésre írásban, az Adatkezelők postai vagy e-mail címére küldött üzenetben vagy az Adatkezelők központi telefonszámán keresztül kerülhet sor.

  • Az érintettek potenciális köre:

Panaszt bejelentő személy.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja, amely alapján az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség (a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése) teljesítéséhez szükséges.

  • Kezelt adatok köre:

A panaszbejelentő által a panasz körülményeire vonatkozó adatok és a panaszossal való kapcsolattartáshoz szükséges adatok, jellemzően a bejelentő neve, címe / e-mail címe, telefonszáma, a panasz leírásában és körülményeiben foglalt további személyes adatok.

  • Adattovábbítás címzettjei:

Az Adatkezelőkön kívüli harmadik személyek részére történő adattovábbításra kizárólag abban az esetben kerül sor, ha a panasz elintézéséhez feltétlenül szükséges. Ebben az esetben az Adatkezelők a panasz elintézéséhez feltétlenül szükséges adatokat továbbítják.

A panasz elintézésében potenciális résztvevő harmadik személyek:

  • az Adatkezelők megbízásából tevékenykedő külső vállalkozók, amennyiben a panasszal érintettek,
  • az Adatkezelők cégcsoportjához tartozó, számukra jogi szolgáltatásokat nyújtó CML Construction Services Zrt. részére, amennyiben jogi támogatás szükséges a panasz elintézéséhez.
  • Adatkezelés időtartama:

A bejelentés Adatkezelőkkel való közléstől számított 5 éves általános elévülési ideig kerül megőrzésre.

 

2.6. Pályaszakaszon történt eseményekkel kapcsolatos adatkezelések

  • Az adatkezeléssel érintettek potenciális köre:

Az alább körülírt eseményekben érintett személyek.

  • Adatkezelés célja:

Az M5 autópálya 17+400 és 173+895 kilométerszelvénye között történt bármely, a normális üzemtől eltérő eseménnyel, káresemény elhárításával, körülményeinek rögzítésével, nyilvántartásával, a káreseményekhez kapcsolódó biztosítási igények érvényesítésével, valamint az Adatkezelők közútkezelői üzemeltetői szerződésében rögzített kötelezettségeinek teljesítésével összefüggő adatkezelések.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, amely alapján az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatának végrehajtásához szükséges, illetve bizonyos esetekben (pl. műszaki hiba, balesetek, személyi sérülések bejelentésénél) a GDPR 6. cikk (1) bekezdés d) pontja, miszerint az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges.

  • Kezelt adatok köre:
  • Eseményjelentő lapon az esemény leírásában potenciálisan szereplő személyes adatok. Esemény minden az autópályán a szokásostól vagy az engedélyezettől eltérő történés, amihez vagy ami után nem szükséges az útellenőr, a karbantartó személyzet vagy harmadik személy helyesbítő, javító cselekvése, vagy javító-, illetve csereanyag felhasználása.
  • Hibajelentő lapon az esemény leírásában potenciálisan szereplő személyes adatok. Hiba az autópályán a szokásostól vagy az engedélyezettől eltérő történés, amihez vagy ami után szükséges az útellenőr, a karbantartó személyzet vagy harmadik személy helyesbítő, javító cselekvése, vagy javító-, illetve csereanyag felhasználása.
  • Baleseti bejelentőn szereplő személyes adatok: baleset időpontja, helyszíne, tanúk neve, címe, telefonszáma, szerződő neve, címe, telefonszáma, jármű gyártmánya, típusa, rendszáma, felelősségbiztosítási kötvényszám, zöldkártya száma, járművezető neve, lakcíme, jogosítvány száma, kategóriája, érvényessége, sérülések leírása, baleset körülményei.
    Ha a baleset során megsérül az Adatkezelők tulajdonát képező vagyontárgy, az útellenőr köteles gondoskodni róla, hogy a szabványos európai biztosítási kárjelentést maradéktalanul és helyesen kitöltsék.
  • Nyilatkozat műszaki mentéshez dokumentumban rögzített személyes adatok: műszaki mentést végző személy neve, mentést végző társaság neve, címe, mentést végző jármű rendszáma. A nyilatkozatot a műszaki mentést végző adja az esetleges szakszerűtlen mentésből vagy egyéb a mentést végző részére felróható ok miatt az aszfaltburkolatban keletkező károk megtérítésével összefüggésben.
  • Műszaki mentés nyilvántartása során rögzített személyes adatok: bejelentő neve, bejelentés módja (ECS/telefon/URH), bejelentés dátuma, időpontja, mentést kérő neve, címe,  nemzetisége, mobilszáma, gépjármű rendszáma, típusa, földrajzi helyzete, műszaki hiba jellege, kért intézkedés (műszaki mentés kérése, időpontja, értesített műszaki mentést végző külső szolgáltató, illetve részükről az üzenetet fogadó személy neve, helyszínre küldött mentőjármű rendszáma, helyszínre érkezés várható időpontja, egyéb megjegyzések, jármű szállítási címe, visszajelentésre vonatkozó adatok (javítás ténye, időpontja, tárolás ténye, helye), eljáró diszpécser neve, nyilvántartás sorszáma.
  • Baleseti nyilvántartás nyomtatványon rögzített személyes adatok: bejelentő neve, címe, állampolgársága, baleset pontos helye, jellege, érintett gépjárművek és sérültek száma, érintett gépjárművek elhelyezkedése az autópályán.
  • Diszpécsernaplóban rögzített személyes adatok: a naplóban rögzítésre kerül az autópálya biztonságát érintő valamennyi rádió, segélyhívó vagy egyéb bejelentés útján, illetve a diszpécserközpont vezénylőtermi-rendszeréből észlelt esemény az alábbi adatokkal: bejegyzés dátuma és időpontja, autómentő nyilvántartás száma, baleseti nyilvántartás hivatkozási száma, az esemény jellegének és a meghozott intézkedésnek tömör összefoglalása.
  • Helyszínen készült fényképfelvételek, amennyiben a balesettel/káreseménnyel összefüggésben személyes adatot tartalmaznak.
  • Adattovábbítás címzettjei:

A pályaszakaszon történt esemény jellegétől függően jellemzően rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat, segélyhívó központ, gépjármű segélyszolgálat (MAK), Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, polgári védelem, gáz-, víz- és villamos közműszolgáltatók, Adatkezelők autópálya üzemfenntartó központjai (Újhartyán, Kiskunfélegyháza, Balástya), OMSZ, UTINFORM, útellenőr, érintett biztosító szervezetek, műszaki kárelhárításban résztvevő külső szolgáltatók. A fentiekben megjelölt Adatkezelőktől eltérő független szervezetek a feladataik ellátása érdekében megosztott adatok kezelése során önálló adatkezelőkként járnak el, amelyre vonatkozó részletes adatkezelési tájékoztató az érintett szervezetek honlapján, illetve a velük történő kapcsolatfelvétel útján kérhető.

  • Adatkezelés időtartama:

Az adatok az általános 5 éves elévülési időtartamig kerülnek megőrzésre.

 

2.7. URH rádióbeszélgetések rögzítésével kapcsolatos adatkezelések

  • Az adatkezeléssel érintettek potenciális köre:

A rádiófrekvenciás hálózat (URH) használatával felmerülő adatkezelés

  • elsődlegesen az Adatkezelők alábbi szervezeti egységeiben foglalkoztatott munkaköri feladatkörüknél fogva érintett munkavállalóit érinti: útellenőrök, üzemeltető munkások, üzemeltetés és karbantartás, valamint a rádióbeszélgetések összehangolását végző diszpécserek.
  • másodlagosan az autópálya területén szerelési, javítási, karbantartási munkálatokat végző közmű-, és egyéb szolgáltatók alkalmazottjait érinti, amennyiben a munkavégzésükkel összefüggésben az Adatkezelők a diszpécserközpontba bejelentkeznek,
  • harmadlagosan az autópályán bekövetkezett baleset vagy egyéb esemény esetén az egyes segélyszolgáltatókat érinti (pl. rendőrség), amennyiben szükséges az Adatkezelők egyes szervezeti egységeivel történő közvetlen rádiófrekvenciás összekapcsolásuk a veszélyhelyzet elhárítása érdekében.

A URH rádiófrekvencia csak munkavégzéssel összefüggésben használható, azon magánbeszélgetésre nem kerülhet sor.

  • Adatkezelés célja:

Az Adatkezelők közül az A-WAY Zrt. önálló adatkezelőként belső rádiófrekvenciás hírközlési hálózatot üzemeltet abból a célból, hogy

  • összehangolja az autópálya útellenőri szolgálat tevékenységét,
  • összehangolja az autópálya karbantartását, beleértve a pihenők területeit,
  • a megállapodás szerinti módon összehangolja a segélyszolgálatok tevékenységét a rendőrséggel.
  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, amely alapján az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatának végrehajtásához szükséges.

  • Kezelt adatok köre:

Az autópálya üzemeltetésével összefüggő esemény, amelyet az Adatkezelő munkatársa a diszpécserközponttal közöl.

  • Adattovábbítás címzettjei:

Az Adatkezelőn kívüli harmadik személy részére csak a bejelentett eseménnyel összefüggésben feladatkörüknél fogva érintett hatóságokkal és egyéb szervekkel történik adatmegosztás.

  • Adatkezelés időtartama:

A felvétel rögzítésétől számított 6 hónap.

 

2.8. A diszpécserközpontokba befutó telefonhívások hangrögzítésével összefüggő adatkezelések

Az Adatkezelők az M5 autópálya 17+400 – 173+895 km szelvények közötti szakaszán Újhartyánban központi, Balástyán kisegítő diszpécserszolgálat működtetnek. A diszpécserszolgálatok az illetékességi területükön bekövetkezett, az autópálya működésével összefüggő eseményeket felügyelik, azzal, hogy amennyiben a kisegítő diszpécserszolgálat szünetel, a központi diszpécserszolgálat veszi át a teljes szakasz felügyeletét.

  • Az adatkezeléssel érintettek potenciális köre:

A diszpécserszolgálat központi telefonszámát felhívó személyek.

  • Adatkezelés célja:

A diszpécserszolgálat feladata, hogy pontosan értelmezze a különböző forrásokból beérkező hívásokat és arra megfelelő módon reagáljon. A hívások jellegüket tekintve jellemzően balesetre vonatkozó bejelentés, gépjárműre vagy az autópálya alkotórészeiben, illetve tartozékaiban bekövetkezett műszaki hibára vonatkozó bejelentés, illetve egyéb az autópálya üzemeltetésére és a közlekedésbiztonság biztosítására vonatkozó bejelentések. Az autópálya valamennyi forgalomirányításával és működtetésével kapcsolatos teendőt a kijelölt, szolgálatot teljesítő diszpécserek koordinálják a vezénylőteremből a nap 24 órájában. A bejelentett információkat eljuttatják az Adatkezelők feladatkörüknél fogva érintett megfelelő szervezeti egységéhez vagy az illetékes külső szervezethez.

  • Adatkezelés jogalapja:

Az adatkezelés jogalapja a hívás tárgyától függően a

  • GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja (az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatának végrehajtásához szükséges) illetve d) pontja (az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges), különösen abban az esetben, ha a hívás baleset, személyi sérülés, emberi életet közvetlenül fenyegető esemény bejelentésére vonatkozik.
  • Valamennyi további tárgykörben a központi telefonszámra érkező hívás rögzítésének a jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja, amely alapján az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges. Ilyen jogos érdekeknek minősülnek különösen a fogyasztóvédelmi jogok gyakorlása kapcsán tett panaszbejelentések, egyéb (létfontosságú érdeket nem érintő) pályaszakaszon történt esemény kapcsán tett bejelentések hatékony kivizsgálása érdekében a hívások rekonstruálása érdekében történő hívásrögzítés. A központi telefonszámra fenti céloktól eltérő okból érkező hívások esetében is sor kerülhet a hívások rögzítésére tekintettel arra, hogy az előbbi célok vonatkozásában fennálló jogos érdekek elsőbbséget élveznek. Az adatkezelők elvégezték a szükséges érdekmérlegelési tesztet, amely során megállapították, hogy a fent részletezett célokból történő adatkezeléshez jogos érdekük fűződik, és ezzel egyidejűleg nem sérülnek aránytalanul az érintettek érdekei vagy jogai és szabadságai.
  • Kezelt adatok köre:

Az autópálya üzemeltetésével összefüggő esemény, amelyet a bejelentő a diszpécserközponttal közöl.

  • Adattovábbítás címzettjei:

Az Adatkezelőn kívüli harmadik személy részére csak a bejelentett eseménnyel összefüggésben feladatkörüknél fogva érintett hatóságokkal és egyéb szervekkel történik adatmegosztás. Jellemzően rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat, segélyhívó központ, gépjármű segélyszolgálat (MAK), Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, polgári védelem, gáz-, víz- és villamos közműszolgáltatók, OMSZ, UTINFORM, útellenőr, műszaki kárelhárításban résztvevő egyéb külső szolgáltatók.

  • Adatkezelés időtartama:

A felvétel rögzítésétől számított 6 hónap.

 

2.9. Közútkezelői hozzájárulások

 

  • Az adatkezeléssel érintettek potenciális köre:

Az Adatkezelőkhöz közútkezelői hozzájárulás iránti kérelemmel forduló természetes személyek.

  • Adatkezelés célja:

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 36. §, 42. § (3) bekezdése, és 42/A. §-a alapján közútkezelői hozzájárulás szükséges a közutakat érintő tevékenységek végzéséhez az alábbi esetekben:

  • építmények, jelek, berendezések stb. elhelyezéséhez,
  • a közúthoz történő csatlakozás létesítéséhez,
  • közút nem közlekedési célú igénybevételéhez,
  • közút melletti ingatlan használatához.

Az adatkezelés célja a fenti hozzájárulás ügyintézésével összefüggő adatkezelések.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, amely alapján az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatának végrehajtásához szükséges.

  • Kezelt adatok köre:

A kérelem jellegétől függően jellemzően az alábbi adatok: az igénybevétel helye, célja; annak a személynek a neve és címe, akinek az érdekében az igénybevétel történik (a hozzájárulás jogosultja); az elfoglalni kívánt útterület hosszúsága, szélessége, nagysága; az igénybevétel kezdetének és befejezésének tervezett időpontja; a kezelői hozzájárulásban foglalt feltételek betartásáért felelős személy neve, címe, telefonszáma; az igénybevétel eredményeként a közút területén elhelyezett építmény (létesítmény) tulajdonosának neve és címe, üzemeltetőjének neve és címe.

  • Adattovábbítás címzettjei:

Az Adatkezelők a megfigyelőrendszer által rögzített adatokat bírósági, hatósági, vagy más jogosult személy általi megkeresés esetén, jogszabályban meghatározott követelmények betartásával jogosultak ezen szervek vagy személyek részére továbbítani. Egyéb esetben az Adatkezelők az adatokat harmadik személyek részére nem továbbítják.

  • Adatkezelés időtartama:

Az adatok az általános 5 éves elévülési időtartamig kerülnek megőrzésre.

 

2.10. Forgalomszámlálással összefüggő adatkezelések

Az országos közúthálózat, valamint az ehhez kapcsolódó egyéb műszaki létesítmények üzemeltetésében, fenntartásában és fejlesztésében a közúti szakirányítás számára nélkülözhetetlen a közúti forgalom nagyságának, összetételének, jellemzőinek megfelelő ismerete. A forgalmi adatok egyik fő forrása az országos közúti keresztmetszeti forgalomszámlálás és annak az országos közúti adatbankban (OKA) tárolt eredményei. Az országos közutak kezelésének szabályozásáról szóló 6/1998. (III. 11.) KHVM rendelet – amelynek hatálya kiterjed a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény szerinti koncessziós társaságra is, így az Adatkezelőkre is – rögzíti a közútkezelő üzemeltetési feladataként a forgalomszámlálási tevékenység elvégzését. Ezen közútkezeléssel összefüggő üzemeltetési feladat ellátása során az Adatkezelők az alábbi adatkezelést valósítják meg a forgalomszámlálás keretében:

  • Az adatkezeléssel érintettek potenciális köre:

Az M5 autópályán közlekedő azon gépjármű vezetője, illetve utasa, akinek a járművé elhalad az M5 autópálya forgalomszámlálással érintett szakaszán oly módon, hogy ennek során a forgalomszámlálást végző kamera látószögébe kerül a gépjármű vezetőjének, illetve utasának a képmása. A gépjármű rendszáma alapján potenciálisan beazonosíthatóvá válhat továbbá a gépjármű üzembentartója.

  • Adatkezelés célja:

Az adatkezelés célja a közútkezelői üzemeltetési feladatok ellátása, az érintett autópályaszakasz forgalmi terhelésének statisztikai célú vizsgálata a bevezetőben megjelölt célokkal összefüggésben.

  • Adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja, amely alapján az Adatkezelők jogos érdekét képezi, hogy a közútkezelői feladataik ellátásával összefüggésben előirányzott forgalomszámlálást megfelelően és hatékonyan el tudja végezni, biztosítva ezáltal azokat az adatokat, amelyek az érintett autópálya használatával és forgalmi terheltségével összefüggő statisztikai vizsgálatok ellátásához szükségesek.

  • Kezelt adatok köre:

A forgalomszámlálással érintett útszakaszon elhaladó járműről készített kamerafelvétel, amely rögzíti a gépjármű profilképét (adott esetben a gépjárművet vezető sofőr és utas képmását) és rendszámát. Az adatvédelem magasfokú biztosítása érdekében a kamerafelvételek olyan technikai megoldással kerülnek rögzítésre, amelynek során a felvételen szereplő esetleges természetes személyek (gépjárművezető, utas) képmása és a gépjármű rendszáma kitakarásra (maszkolásra) kerül. Ennek következtében a jelen adatkezelés potenciális érintettjei nem kerülnek azonosításra.

  • Adattovábbítás címzettjei:

A forgalomszámlálás kivitelezésére az Adatkezelők által megbízott adatfeldolgozó társaság közreműködésével kerül sor. Az Adatkezelők által adott adatfeldolgozási utasítás alapján a felvételeket a természetes személyek közvetlen azonosítását lehetővé tevő adatok kitakarásával (maszkolással) szükséges megvalósítani. Ennek megfelelően a forgalomszámlálás alapjául szolgáló felvételek természetes személy személyes adatait nem fogja tartalmazni. A felvételek alapján elkészülő statisztikai kimutatások alapján sem kerülhet sor az érintett személyek utólagos azonosítására.

  • Adatkezelés időtartama:

A forgalomszámlálás során készülő kamerafelvételek a felvételkészítés során közvetlenül maszkolásra kerülnek, így azok a továbbiakban már nem lesznek a felvételen szereplő érintettekhez köthetőek. A maszkolt felvételek az azok alapján készülő forgalomszámlálással összefüggő kimutatások és statisztikai elemzések elkészítéséig, a hatóságok felé történő adatszolgáltatásig, a hatóságok által kért pótadatszolgáltatás teljesítésig kerülnek felhasználásra és ezt követően törlésre kerülnek, legkésőbb a felvételek elkészültét követő 15 hónapon belül.

 

3.     Milyen jogok illetik meg Önt az adatkezeléssel kapcsolatban?

Hozzáféréshez való jog:

Ön jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatai kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy személyes adataihoz, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyes információkhoz hozzáférést kapjon.

A hozzáféréshez való jog többek között kiterjed az alábbi információkra: az adatkezelés célja, a kezelt adatok kategóriái, azon címzettek megjelölése, akik részére az adatokat továbbították.

Jogosult továbbá arra, hogy másolatot kérjen az általunk kezelt személyes adatairól.

 

Helyesbítéshez való jog:

Bizonyos esetekben jogosult arra, hogy kérésére az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatokat helyesbítsük, illetve a hiányos személyes adatait kiegészítsük.

 

Törléshez (elfeledtetéshez) való jog:

Bizonyos esetekben jogosult arra, hogy kérésére az Önre vonatkozó személyes adatokat töröljük.

 

Adatkezelés korlátozásához való jog:

Bizonyos esetekben Ön jogosult arra, hogy kérésére a személyes adatai kezelését korlátozzuk.

 

Adathordozhatósághoz való jog:

Bizonyos esetekben Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult lehet arra, hogy ezeket az adatokat továbbítsuk egy másik adatkezelő részére.

 

Tiltakozáshoz való jog:

Bizonyos esetekben Ön jogosult arra, hogy tiltakozzon személyes adatai kezelése ellen, és ilyen esetben előfordulhat, hogy nem kezelhetjük tovább ezen adatokat.

 

Hozzájárulás visszavonásához való jog:

Bizonyos esetekben Ön jogosult arra, hogy az adatkezeléshez adott hozzájárulását visszavonja. Ez azonban nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulása alapján végrehajtott adatkezelések jogszerűségét.

 

A fenti jogokkal kapcsolatban kérjük, vegyék figyelembe, hogy egyes esetekben az adott kérés teljesítése a személyes adat természete miatt nem vagy csak korlátozottan lehetséges (pl. jogszabályi előírás miatt meg kell őriznünk az adott személyes adatokat), illetve, hogy a fenti jogosultságok nem korlátlanok, és azok gyakorlását az irányadó adatvédelmi szabályok feltételekhez köthetik.

A konszerncsoport valamennyi társasága esetén az adatvédelemmel kapcsolatos fenti jogok gyakorlásának biztosítását a CML Construction Services Zrt. útján biztosítja. Ezért amennyiben a fentiekkel vagy általánosságban az adatkezelési gyakorlatunkkal kapcsolatban kérdése merülne fel, vagy gyakorolni szeretné fenti jogosultságait, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek egyikén:

CML Construction Services Zrt.
székhely: 1117 Budapest, Gábor Dénes utca 2. (Infopark D épület)
telefonszám: +36 1 358-5306
e-mail: data-protection-hu@strabag.com

Megkereséseire igyekszünk indokolatlan késedelem nélkül reagálni, de legkésőbb a kérelme beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk a megtett intézkedésről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelme összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható a GDPR rendelkezései alapján. Ebben az esetben a késedelem okainak megjelölésével a kérelme kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk Önt a határidő meghosszabbításáról.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy amennyiben adatkezelésünkkel kapcsolatos eljárásunkkal nem lenne elégedett, jogosult panasszal fordulni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (címe: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., telefonszám: +36 (1) 391-1400, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu, honlap: www.naih.hu); illetőleg jogellenes adatkezelés esetén választása szerint a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszékhez fordulhat.

 

4.     Milyen adatbiztonsági intézkedéseket teszünk adatai védelmében?

Mind az elektronikus, mind a papíralapú adatkezeléseink során megfelelő biztonsági intézkedéseket teszünk annak érdekében, hogy elkerüljük az adatvédelmi incidenseket, megakadályozzuk a személyes adataihoz való illetéktelen hozzáférést, illetve személyes adatai jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát, valamint intézkedünk a személyes adatok elvesztésének vagy sérülésének megelőzése érdekében.

Az adatbiztonság az adatok gyűjtésétől az azok megsemmisítéséig terjedő időszakra terjed ki. Személyes adatot harmadik személynek csak abban az esetben adunk ki, ha a harmadik személy megfelel a jogszabályi feltételeknek, valamint minden szükséges intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében.

 

5.     Jelen szabályzat módosítása

Minden jövőbeni módosításról ezen az oldalon adunk tájékoztatást. Kérjük, hogy gyakran látogasson el erre az oldalra, hogy meg tudja tekinteni adatvédelmi szabályzatunk frissítéseit vagy módosításait.

 

6.     További (az autópálya üzemeltetésével nem összefüggő) adatkezelések

A jelen szabályzat az M5 autópálya üzemeltetésével közvetlenül összefüggő adatkezelések vonatkozásában tartalmazza a GDPR 13. cikke szerinti adatvédelmi tájékoztatást. Az Adatkezelők egyéb általánosabb jellegű adatkezelései vonatkozásában kérjük, tekintse át a honlapunkon található általános adatkezelési tájékoztatónkat.

 

7.      Szabályzat dátuma

 

A jelen szabályzat utolsó frissítése: 2024. június 19.

[1] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

 

 

 

Gyengénlátóknak